25.000 Ft felett
Kétség nem férhet hozzá, hogy az amatőr horgászversenyzés jelenleg virágkorát éli. Szinte minden hétvégén lehet találni 5-6 olyan versenyt, ahol a horgászok szervezett körülmények közt mérhetik össze a tudásukat. Most nekik, és persze a profi versenyhorgászoknak kínálunk egy hasznos eszközt.
Mechanikus kézi számlálót eddig is használtak a horgászok, annak érdekében, hogy számolhassák a kifogott halak számát, és meg tudják saccolni zsákmányuk tömegét, még mielőtt azt lemérnék. Verseny közben nagyon jó tudni azt, hogy az ellenfelekkel szemben hogy áll az ember. A „halszámlálón” kívül elengedhetetlen továbbá egy óra, amely pontosan méri nekünk akár versenyidőt, akár az újradobások ütemét.Ez a hasznos eszköz pont e dolgok mentén készült el, és nyerte el végső formáját. Tulajdonképpen a szerkezet két mechanikus kézi számláló, és egy stopperóra egyvelege, méghozzá olyan köntösben, amelyet könnyedén és praktikusan lehet rögzíteni a horgászládákra, vagy éppen Rotary Box-ra.Ládán történő rögzítésAz eszközt minden 36 mm átmérőjű lábra fel lehet helyezni, és a marokcsavart meghúzva, azon rögzíteni. A „könyök” egy kisebb marokcsavarral állítható, melynek segítségével az eszköz dőlésszögét lehet megfelelően pozícionálni.A számlálók használataA készüléken két darab mechanikus kézi számláló található, melyek 0000 és 9999 közötti értéken számolnak. A számláló elején található fémlap lenyomásával egy egységgel nő az érték, míg az oldalon található tekerőgombbal lehet a számlapot lenullázni. Azért célszerű a két számláló, mert így van lehetőség a különböző méretű halakat külön-külön számolni, de akár arra is van mód, hogy az egyiken darabszámot, míg a másikon becsült súlyt számolunk. De akkor is hasznos a két számláló, ha két külön szákba gyűjtjük a halat, így végig tudjuk kontrollálni, melyik haltartóban mennyi hal van, és lecsökken annak az esélye, hogy túllépjük az egy szákba gyűjthető zsákmány mennyiségét (ez minden versenyen más-más, általában 20 kilogramm a felső limit), és elkerülhetjük a vétség miatti szankciókat.Visszaszámlálás funkció használataEz a tulajdonság akkor hasznos, ha bizonyos ütemet kell tartanunk, mondjuk 5, vagy 10 percenként szeretnénk újat dobni.Beállítása:Állítsa be a MIN nyomógombbal a kívánt percet (0-99 perc közt lehet állítani)Állítsa be a SEC nyomógombbal a kívánt másodpercet (0-59 mp közt lehet állítani)A START/STOP nyomógombokkal lehet elindítani és leállítani a számlálástAz idő leteltét hangjelzés követi, melyet a START/STOP nyomógombbal lehet leállítaniEzt követően az óra felajánlja a legutóbb beállított időt, amelyet újra el lehet indítanStopperóra funkció használataA stopperóra is gyakran használt eszköz a versenyhorgászoknál, hiszen segítségével lehet mérni, hogy egy egységnyi idő alatt hány darab halat sikerül fogni, vagy éppen meghatározni, hogy mennyi idő elteltével jelentkezik a legtöbbször kapás.Beállítása:A MIN és a SEC nyomógombok egyszerre történő lenyomásával lehet lenullázni a kijelzőtNyomja meg a START/STOP gombot, és a számláló elindulA START/STOP nyomógombbal lehet leállítani, majd újraindítani a számlálótAz óra LR44-es elemmel működik. Az elemcsere pontos módja a használati utasításban megtalálható. Kérjük, hogy az eszköz használatba vétele előtt olvassa azt el figyelmesen!
Vásárolj 25.000 Ft összeg felett és a szállítás ingyenes!